Kedves Igazgató Asszony!
Eltelt egy hónap az Althann házban megtartott házaspáros hétvégénk óta, és most tudatosult bennem, hogy nem jeleztünk vissza még, hogy hogyan éreztük magunkat. Ezért egy nagy bocsánatkéréssel tartozom!
Többen mondtak már ott a helyszínen is, és az azóta történt beszélgetésekben is sok jó dolgot, így mondhatom mindannyiunk nevében a következőket:
Nagyon meg voltunk elégedve a szállással éppúgy, mint a kiszolgálással. Az egyik, kisbabával érkező pár tagja azt mondta, hogy számára nagyon megnyugtató volt a környezet. Idézem: „Az első dolog ilyenkor, amikor kisgyerekkel megyünk valahová, hogy megnézzem az elhelyezést (szoba, fürdőszoba). Itt az első pillanatól azt éreztem, hogy ‘minden OK, jöhet a lelki töltekezés’. „
Külön kiemelném a recepciós hölgy kedvességét, figyelmességét, mert amiben csak tudott, mindig a segítségünkre volt. Köszönjük sok türelmet, valmint a rendelkezésünkre bocsátott helyiségeket is; a gyerekekkel is minden a legnagyobb rendben volt.
Az étkezésekkel kapcsolatos rugalmasságot is meg kell említsem a sok pozitívum között.
Mindez nagy segítség volt nekünk, akik a hétvégét szerveztük, hiszen egy új helyszín mindig sok kihívást is jelent. Bízunk benne, hogy sok jó gyümölcsöt terem majd a párok életében a Vácon megélt hétvége.
Reméljük, hogy mi sem okoztunk csalódást az ott töltött hétvégén a vendéglátóinknak!
A házapárok nevében Isten áldását kérjük a váci Althann ház minden dolgozójára!
Üdvözlettel:
Cs. Nagy Tamás
Chemin Neuf Közösség, Kána misszió
Nálunk járt finn fiatalok kedves köszönő szavai:
finn_korus_udvozlete-1finn_korus_udvozlete-2
“Az Althann Vendégházba a szállás.hu oldalon keresztül foglaltunk szállást.
A dolgozók nagyon kedvesek voltak, a Ház pedig egyszerűsége miatt nagyszerű.”
Kedves Igazgatónő és Munkatársak!
Magam és társaim nevében szeretném megköszönni Önöknek azt a csodálatos hetet, amelyet a tavaszi életmód tábor alkalmával itt töltöttünk.
Köszönjük az önzetlen segítséget, a tiszta poharakat, a gyönyörű és kényelmes szobákat, valamint a szépséges ajándékokat, amelyeket szeretteinknek vihettünk magunkkal.
Nagyon jól éreztük magunkat, a számunkra biztosított kényelem és ellátás nagyban megkönnyítette az életmód tábor “szokásos” nehézségeit.
Hálás szívvel köszönjük és kívánunk Önöknek jó egészséget munkájukhoz!
Családjainkkal is visszatérünk majd és jó szívvel ajánljuk Önöket szeretteinknek, barátainknak.
Köszönettel:
Tolnainé Tóth Vera

“Imádkozunk azért, hogy a jó Isten őrizze meg és segítse azokat akik tiszta szívvel itt szolgálnak!

Szeretettel: Bagó Józsi és Márti”

“Minden gyönyörű volt, várakozáson felüli. Isten áldja a munkájukat!” (névtelenül)

“A váci egyházmegye diakónusai 3 napig együtt imádkoztak, tanultak és tanítottak. A 3. napon mi feleségek is csatlakoztunk és egymás által gazdagodtunk Jézus kegyelméből.

Hála és köszönet Istennek, Miklós püspök atyának, a Szervezőknek, a Háznak, s annak otthonosságáért.” (Csillag Péterné)

„Hihetetlen volt… Bármikor visszajönnénk és vissza is fogunk. 
(Gróf Kornél esküvői vendég)

“Ezúton szeretném írásban is megköszönni a segítséget, a sok türelmet, a szervezést, az ebéd kitűnő lebonyolítását, amit a keresztelőn nyújtottak, biztosítottak.

Csupa pozitív visszajelzést kaptunk, és nagyon jól érezte magát mindenki!

Az ételek nagyon finomak voltak (a töltött káposzta különösen nagy sikert aratott), a sütemények úgyszintén, a terítés tökéletes volt, a felszolgálás is (pedig sokan voltunk, sok kis örökmozgóval), tényleg minden tökéletesen zajlott!

Remélem, lesz majd még alkalom Önöknél ünnepelnünk, biztosan keresni fogjuk majd Önöket!”

Még egyszer és nagyon sokszor köszönünk mindent!!!!

Üdvözlettel és tisztelettel, és nem utolsó sorban hálás köszönettel:
Czinege Krisztina és a Család

Szeretném megköszönni a kedves és aranyos vendéglátást, elégedett vagyok és nagyon jó érzésekkel hagytam ott a vendégházat!

Köszönöm!
Üdv: Kárpáti Roland